Kővári Tamás

Kedves kis számú, de annál hűségesebb olvasóközönségem. Sajnos olyan változások következtek be az életemben, hogy néhány napig, néhány hétig nem fogtok új bejegyzést olvasni tőlem, utána viszont ígérem, visszatérek. Tamás

Ha a “new business” iparágban dolgozol, akkor biztos lehetsz benne, hogy szüleidnek és idősebb rokonaidnak halvány fogalmuk sincs arról, hogy pontosan mivel is foglalkozol nap mint nap. De ne keseredj el, az alábbi Adwords hirdetés ékesen bizonyítja, hogy vannak a miénknél cifrább szakmák is:

Egy korábbi postomban már volt szó arról, hogy a mobil végeszközök elterjedése várhatóan komoly változást hoz majd az “internetfogyasztási” szokások terén. Az azóta eltelt napokban azonban nem hagy nyugodni a gondolat, hogy sokkalta többről van itt szó, mint egyszerű evolúciós lépésről.

Gondoljunk csak bele: az első grafikus böngésző elterjedése, azaz nagyjából a kilencvenes évek közepe óta gyorsabbak lettek ugyan a számítógépek, okosabbak a szoftverek, azonban az alapvető perifériák vajmi keveset változtak: nagyjából ugyanolyan billentyűzetet és egeret használunk, mint a pattintott Win95 korszakban. Az egyetlen valamire való változás a monitoroknál történt - míg tizenix éve nagyjából 640×480-as legkisebb felbontásra optimalizáltunk egy weboldalt, addig ma ez az érték általában 1024×768 pixel köré szóródik. Ennek eredményeképpen a mai átlagos internetező durván két és félszer akkora képernyőterületet használhat fel scrollozás nélkül. Olvass tovább »

Érdekes kettősségnek lehetünk tanúi napjainkban. Miközben a cégek egyik fele kinyílik a világ és a közösségek felé (kötelező olvasmány: Wikinómia) addig mások minden eddiginél rafináltabb trükkökkel igyekeznek monopolistává válni. Most persze nem a Standard Oil féle vadkapitalista monopóliumokra gondolok. Nem, az okos monopólisták nem azon dolgoznak, hogy tönkretegyék, felvásárolják a konkurenciát vagy megegyezzenek vele a vevők kárára. Ambíciózusabb terveik vannak: ők magát a fogyasztót akarják foglyul ejteni, lehetőleg örök életre. Eszközeik a kiváló termékek, de még inkább a kiváló marketing. Céljuk, hogy az emberekben fel se merüljön a választás gondolata - sőt a legsikeresebbek még azt is elérik, hogy a fogyasztók örömmel hajtsák fejüket az igába. Olvass tovább »

Gyenge a hazai internetpenetráció? Növeljük a duplájára!

Szerintem egyáltalán nem lehetetlen: először is mindenkinek kell egy olyan mobiltelefon, amin végre öröm az internetezés, nem pedig pótcselekvés. Jelenleg egyetlen ilyen készüléket ismerek, ez pedig az Apple iPhone: nagy, fényes érintőképernyő, hosszú akkuélettartam, WiFi, intuitív és addiktív user interface egy olyan zseniális böngészővel, mint a mobil Safari. Ebbe kellene egy HDSPA/HSUPA modul, valamint ingyenes tartozékként nem lenne rossz egy QWERTY billentyűzet sem (külső? kihajtható?).

Legyen mindez megfizethető egy magyar család számára, azaz előfizetés nélkül néhány tízezer, hűségnyilatkozattal néhány ezer forint. Kell egy legfeljebb havi egy-kétezer forintos 3G flatrate amihez álmodjunk kombinált WiFi-elérést is több ezer hotspoton.

Olvass tovább »

Szeretett régi ASUS notebookom egyik napról a másikra pánttöréssel megadta magát. Persze ahogy az lenni szokott, pont akkor, amikor ki sem látszottam a munkából. Nincs mese, azonnal kellett egy új gép.
Akkoriban a Mac már vírusszerűen szedte áldozatait az ismerősi körömben, így egy pillanatra én is elgondolkodtam a váltáson. Végül azonban győzött az időhiány és maradtam az új üdvöskénél, a Vistánál (mi másnál, mindenre ez van előtelepítve). Igazából eddig nem volt bajom a Win plattformmal, leginkább olyan ez, mint egy régi házasság, amely unalmas és rutinszerű, de legalább olajozottan működik. A munkámból kifolyólag ráadásul egy rakás speciális Windowsos programot használok, emellett betegesen ragaszkodom néhány viharvert grafikai szoftverhez. A Mac-es emulátornál meg biztosan szebben fognank futni ezek a programok a csilli-villi új Vistán.

Na itt rontottam el. 4 hónap tapasztalatával a hátam mögött megsúgom: a Vista és az XP között annyi a folytonosság, mint a fagyálló és a jégbor között. Semmi. Olvass tovább »

Egy reklámügynökséggel folytatott vita kapcsán érdekes dilemmával találkoztam. A megbízó egy ismert hazai gyártó- és kereskedő cég, aki tudásintenzív dolgokat gyárt – azaz a cégnek nagyon sok mesélnivalója van a termékéről, annak helyes alkalmazásáról. A cég szakemberei úgy döntöttek, hogy ezt a tudáskincset szeretnék megosztani minden egyes potenciális ügyfelükkel – remélve, hogy az érdeklődőkből később elkötelezett vásárlók lesznek. Abban mindenki egyetértett, hogy egyszerűsége, rugalmassága és olcsósága folytán ehhez a web legyen a választott csatorna.

A cégről még annyit kell tudni, hogy az egyik legszűkebb keresztmetszetet maguk a tudásgazdák jelentik. Van számos nagyon képzett és okos ember a cégnél, akiknek pont képzettségük és okosságuk folytán tele a naptárjuk és nincs idejük ilyen „marketinges hülyeségekkel” foglalkozni.

Az ügynökség belenyúlt a kalapjába, megszületett az első javaslat: legyen egy „fórum” az oldalon. Ezt a magas labdát csak lecsapni lehetett. Teljesen világos volt, hogy a cégnél nincs sem szándék, sem kapacitás egy átfogó szakmai fórum üzemeltetésére – a fórumok sajátos dinamikája folytán ebből csak rosszul lehet kijönni. Vegyünk egy plasztikus példát: Béla, a fő tudásgazda ír egy bejegyzést valamelyik termékükről. Tegyük fel, hogy mindezt elolvassa valaki és beírja rá, hogy szerinte ez hülyeség… A fórumok legnagyobb hibája, mind Béla, mind a válaszadó tökéletesen egy szinten van a hierarchiában, így Bélának muszáj lesz válaszolnia, hogy megvédje a mundér becsületét. Ellenkező esetben ugyanis az olvasók azt fogják hinni, hogy A) Béla megfutamodott B) nem foglalkozik a fórummal. A fórum sajátos, lépcsős struktúrájából kifolyólag a viták és a flame terepe, erre pedig a legtöbb cégnek sem ideje, sem szándéka nincs.

A következő javaslat: webalapú „Szakértő válaszol”. Az ötlettel önmagában nincs semmi baj, nagyon jó lenne ilyen szolgáltatást nyújtani, biztosan sokan használnák. Egy kis fejszámolás után azonban mégis az ötlet ellen szavaztam.

Olvass tovább »

Kövezzenek meg érte, de sosem érdekeltek az überhájpolt Apple kütyük. iPhone egyenlőre nem kellene, mivel hiányzik belőle a 3G/HSDPA és a virtuális billentyűzeten kínszenvedés megírni egy-egy hosszabb e-mailt – legalábbis az én túlméretes ujjaimmal. Az iPod Touchra sincs szükségem – a régi jó fekete-fehér (pontosabban fekete-kék) iPod-om ugyanúgy le tudja játszani a zenéimet, minek ehhez érintőképernyő?

A hozzám hasonló kütyükedvelő olvasóknak ezért csak ajánlani tudom, hogy NE menjenek be Apple boltba és NE próbálják ki az iPod Touch-ot. Tíz perc játék a Touch felhasználói felületén és a következő emlékkép, amikor a kasszánál lehúzzák a kártyát. Olvass tovább »

Minden a PPC reklám ideális forgatókönyve szerint zajlott: adott a motivált vásárló (jómagam), aki világosan tudta, hogy mit akar: egy igényes notebooktáskát 13,3’ méretben. Ahogy sokmillió ember, a vásárlás előkészítéséhez én is internetes keresőt használtam. Kezdjünk egy triviális keresőkifejezéssel: notebook táska. A nem túl izgalmas organikus találatok felett csábítóan hívogat egy PPC hirdetés: „notebooktáskák”, „óriási választék”.

Naná, hogy rákattintok. Az oldal felépítése egész jó: külön a női, külön a férfi táskák. És jó a termék is: két olyan táskát is látok, ami tetszik – az egyetlen probléma, hogy az oldal szerint csak 12’ és a 14-15’ méretek vannak. Elég sokat cipelem a gépem, ha beleférne a 12-esbe, akkor feladat letudva. Nézzük az e-mail címet – és most kellett volna gyanút fognom - az oldalon egyáltalán nincs e-mail cím!

Szerencsére a mintaterem a III. kerületben van, délután úgyis a környéken lesz dolgom, tíz perc kitérővel ott vagyok… Olvass tovább »