A bennünket körülvevő technológiától többek leszünk, egyúttal azonban elvesztünk valami nagyon fontosat is. Többé már nem a magunk urai vagyunk, hanem függők, sebezhetők. A technika által fonunk magunk köré védőhálót, amelynek gyengeségéről csak akkor veszünk tudomást, ha egyszer szétszakad…
Mert szép dolog a 3G internet, de mit tehetünk, ha éppen az adókörzet szélén szeretnénk dolgozni és a driverünk nem tolerálja a jelingadozást, ehelyett tízpercenként véletlenszerűen ledob egy HDSPA/UMTS váltásnál? Mit tehetünk, ha az okos mobiltelefonunkban egyszer csak valami fura szofterhiba miatt nem hajlandó működni a beépített mikrofon és már csak headsettel használhatjuk? Bejövő hívásnál villámgyorsan headset után kotorászni nagyon hasonló érzés, mint amikor a nyolcvanas években hosszú perceken át vártunk a kisvárosi postán arra, hogy végre Franciaországban dolgozó édesapámmal telefonon beszélhessünk. Az érzés ugyanaz - a kiszolgáltatottság érzése. Bárki megérezhette már ezt, akinek éppen a legfontosabb pillanatban merült le az akku a telefonjában vagy a notebookjában. Vagy nézzük a legrosszabbat - egy pörgös munkanap reggelén egyszer csak meghal a számítógépünk. Az én szakmámban ilyenkor nem lehet mit csinálni - számítógép nélkül egyszerűen nem tudok dolgozni. Legfeljebb az e-mailjeimet olvashatom el a mobilomon, majd lebonyolíthatok néhány telefont. Ezután egyeten értelmes feladatként már csak névjegykártyáim újrarendezése marad. Ez lenne a szép új jövő?

Azért a végére lenne pár kérdésem is: szeretném tudni, hogy a Dell XPS1330M beépített 3G modemje (Novatel Wireless) miért dobálja el állandóan a 3G hozzáférést a vételkörzet szélén; szeretném tudni, hogy ugyanebben a gépben egy év alatt miért füstöl el kétszer egymás után a videókártya; és egyáltalán, miért tart 5 percig a Vistának a boot és az oprendszer miért nullázza le 1-1 1/2 óra alatt ugyanezen gép akksiját? És végül, szeretném tudni, hogy a HTC TyTn WinMo6 mobiltelefon miért feledkezik el rendszeresen arról, hogy van neki saját mikrofonja is? A legtöbb kérdésre a válasz persze könnyen kiguglizható lenne, de higgyétek el, ha pár percenként megszakad a net, az embernek már csak ahhoz van kedve, hogy elolvasson egy jó könyvet vagy elmenjen borozni egyet a barátaival…

Na de ne rohanjunk ennyira előre… A dolog ott kezdődött, hogy az egyik 30 százalékos projektünk szépen a befejezéséhez közeledik, ami nagy szó, ugyanis nem véletlenül neveztük így: a kezdéskor körülbelül ennyi esélyt adtunk rá, hogy elfogadható időn belül befejezzük - vagy ahogy egy partnerünk fogalmazott, vagy nagyon bátrak vagy nagyon hülyék voltunk, hogy egyáltalán nekifogtunk. Csodák csodájára azonban túl vagyunk a főbb nehézségeken és most már belátható közelségbe került az e-learning iparág forradalmasítása. Ennek örömére nekikezdtem felmelegíteni régi, külföldi kapcsolataimat. Aki porolt már le 5 évnél régebbi névjegykártya-gyűjteményt, az tudja, hogy mit jelent mindez: guglizás, e-mail, guglizás - napokon keresztül. Na de van nekem egy Linkedin accountom, nézzünk ott szét, hátha nyerek néhány órát. Aki még nem ismerné, a Linkedin egy üzleti közösségi portál, ahol régi barátokat, iskolatársakat - és nem utolsósorban - (korábbi) munkatársakat találhatunk meg. A felülete egész jól használható, rákeresek néhány régi kontaktom nevére, bejelölöm őket (a la iwiw vagy facebook) és a jóváhagyásuk után már  szörfölhetek is tovább a kapcsolataik névjegykártyáin, további kapcsolatokat keresve, építve. A Linkedin kiváló a hálózati kapcsolatok követésében is - rögtön értesítést kapok arról, ha valamelyik kontaktom új kapcsolatot vett fel, vagy valamelyik régi munkatársam, iskolatársam regisztrált.

Ekkor kaptam a fülest, hogy a Linkedin után próbáljam meg a Xing -et, amely német nyelvterületen de facto standard. A Xing logikája nagyon hasonló, rögtön rá is akadtam az első kapcsolatokra. Aztán még többre, és még többre. Megdöbbentő, de német nyelvterületen aki számít, Xing tag - ha tehát valaki erre épít, épített szálakat, akkor nem szabad kihagynia ezt a rendszert.

Néhány nap után beléptem a Linkedin-re - és ekkor már nehézkésnek, butának éreztem a rendszert, holott néhány hónapja még teljesen elájultam tőle. A titok nyitja: a Xing egyrészt villámgyors, másrészt a fejlesztők zseniális interfészt hoztak létre: kezdők is intuitívan használhatják, a tapasztalat növekedésével azonban a felület egyáltalán nem válik korláttá, hanem folyamatosan újabb és újabb rétegek nyílnak meg rajta - amíg össze nem áll valami hihetetlenül jól használható valamivé, ahol minden a helyén van, egyetlen felesleges kattintás nélkül elérhető - egyszóval usability mestermunka minden csicsa nélkül. A dolognak csak egy hátránya van - a legjobb funkciókért fizetni kell, ráadásul nem is kevesett: az egy éves díj közel 20.000 forint.

A kérdés persze, hogy mit kapunk ezért: brutális keresési és networking funkciókat. Vagy például egy kedves funkciót, amely megmutatja, hogy kik nézték meg a lapomat és milyen apropóból - kérdezem én, miért nincs ilyen az iwiw-en például? Meg egy csomó minden mást is, aminek a felét még fel sem fedeztem… Ugyanis nem titok, 2 nap intenzív Xing-ezés után előfizettem a prémium tagságra, ahogy a német kontaktjaim durván fele-harmada is ezt tette (kis kék pötty a név mellett).

Ha már így belelendültem a dologba, még azon melegében regisztráltam a Bwiw-en is. Hát, érdekes tapasztalat volt. Mivel megfogadtam, hogy hazai cégről vagy jót írok, vagy semmit, csak annyit tudok tanácsolni a fejlesztőknek, hogy nézzenek szét a fent említett oldalakon is - a legjobbtól nem szégyen lopni…

Rendben, de mi legyen az új weblap struktúrája? Milyen és mennyi információ jelenjen meg rajta, milyen rendszerezettségben és mélységben?

Ha egy ilyen meetingre hívnak meg, nyugodtan tegyél rá néhány órát a tervezett befejezési határidőre,  és készülj rá egy jó erős kávéval. A forgatókönyv ugyanis a legtöbb esetben kísértetiesen hasonló: a cégvezetés, a marketingesek, az értékesítők és szakemberek végtelen ciklusban próbálják majd meggyőzni egymást és nem ritkán magukat arról, hogy szerintük mi kell az internetezőnek.

Pedig erre semmi szükség. Minden, amit tudnunk kell, már ott van előttünk vagy minimális munkával kideríthető.

Először is, az oldal látogatottságát nagy valószínűséggel méri valami szofisztikáltabb látogatottságelemző eszköz - például az ingyenes Google Analytics (ha pedig nem, érdemes feltenni a kérdést, hogy miért nem jutott ez eddig senkinek eszébe?). Néhány hónap látogatottsági adatainak elemzéséből akár egy laikus is fontos dolgokat deríthet ki, a szakembernek pedig kész aranybánya.

Például az egyik gyógyszeripari ügyfelünk vadonatúj márkaoldalt készíttetett. Volt egy csomó tartalom alatta, amivel annyit elbíbelődtek, hogy a “kevésbé” fontos részekre már nem jutott idejük - például a “patikakereső” funkcióra, ahol azok a patikák jelentek meg, ahol a teljes termékskálát meg lehetett kapni. A statisztikákból aztán világosan kiderült, hogy messze ez volt a website leglátogatottabb oldala, a látogatók mintegy 75 százaléka felkereste.

Szeretnénk az oldal tartalmait bővíteni? Gyerünk, indítsunk egy Adwords és ETARGET PPC kampányt néhány száz/ezer kulcsszóval - a megjelenítések számából világosan kiderül, hogy mit keresnek az emberek és mit nem. Az egyik gyártócégnél például világosan kiderült, hogy az egyik filléres kiegészítőjük iránt sokkal többen érdeklődnek, mint a fő termék iránt - logikus, hiszen arról mindenki mindent tud, ellenben az apróságokról nem kérdezősködünk a TÜZÉP telepen.

De indíthatunk egy rövid kérdőívet is, amelyet az oldalra látogatóknak ugrik fel. Nem kell bő lére ereszteni - mit keresett, könnyen megtalálta-e az információt és van-e valami ötlete, javaslata az oldal javítására. Néhány kisorsolt termékminta, ajándékbögre csodát tesz a kitöltési hajlandóságot illetően.

Ennyi információból bőven kitalálható az, hogy mit akarnak az internetezők és milyen súlyozásban. Ha valakinek még ez sem elég, akkor persze lehet ezt a végtelenségig is bonyolítani, például fókuszcsoportos usability kutatással, a szemmozgások követésével.

A lényeg akkor is ugyanaz: ne akarjuk magunk kitalálni, hogy mit akarnak az internetezők, hanem figyeljük meg, kérdezzük meg őket!

Gyerünk, vegyük elő a régi anyagokat, hívjuk fel a régi ismerősöket - 5 év egy gyorsan változó iparágban óriási idő, lesz mit bepótolni.

És ekkor jött a meglepetés - szinte semmit sem kell bepótolnom. Hihetetlen, de az e-learning iparágban semmi komoly újdonság nem történt. Ami akkoriban science fiction volt - például játék- vagy szabály alapú tananyagok, MI tanyagok - annak a megvalósításához egy lépésnyivel sem jutottunk közelebb.
A mai tananyagok semmivel sem tudnak többet, mint amit egy jól átgondolt tananyag öt évvel ezelőtt ne tudott volna. A szűk keresztmetszet továbbra is a koncepció - aki öt évvel ezelőtt nem áldozott egy jó koncepcióra, az ma sem fog - illetve a megvalósítás. Valódi, interaktív, multimédiás tananyagot elkészíteni ma is ugyanúgy marha nagy meló, mint 5 éve volt. Így a többség maradt szépen a szöveg alapú tananyagoknál, megspékelve őket pár Flash animációval és apró feature-rel azok leszerelésére, akik szerint ez az egész nem más, mint egy ízlésesen összerakott click show.

Persze változás történt. Kevesebb a zűrzavar, a hype, a félreértés - a dolog egyszerűbbé váltak. Ma már bárki letölthet és percek alatt telepíthet egy ahhoz hasonló oktatási keresztrendszert (LMS avagy inkább LCMS), mint amilyet 5 éve még 100.000 EUR-ért adtunk. Emlékszem, hónapokat vitatkoztunk a SCORM szabvány értelmén, célján és megvalósításán. Ma már világosan látszik, hogy a szabvány előírásainak többségét teljesen felesleges megvalósítanunk, mert egy hozzánk hasonló nagyságrendű projektben ebből semmi előnyünk nem származik. Ami meg hasznos, azt a fejlesztőink egy hét alatt kimazsolázzák.

Simple is beautiful….

Az elképzelés minden prezentációnkon osztatlan sikert aratott. Sokkal érdekesebb volt viszont látni, hogy a kezdeti lelkesedés mennyiszer elhalt a következő döntési lépcsőkön. Megismétlem, egy gyakorlatilag nulla rizikópotenciállal, de számos lehetséges többletelőnnyel kecsegtető dologról volt szó…

Elgondolkodtat a dolog, hogy miért is hiányzik annyi helyen az “early adopter” mentalitás. Miért csak akkor merünk egy dologgal foglalkozni, ha már mindenki azt csinálja?

Persze ez nem csak az online marketing szűk területére igaz. A szombat estémet volt szerencsém Pozsonyban tölteni, ahol helyi - magyarul egyáltalán nem tudó - szlovákokkal beszélgethettem. Ők meg mertek tenni valamit, amit mi nem. Náluk minden adó egységesen 19 százalék, a gazdaság robog, az emberek bíznak a jövőben. A jövőbe vetett optimizmus bizonyítékaként a pozsonyi ingatlanárak az egekben, a fiatalok viszont mégis sokkal könnyebben meg mernek hozni komoly elkötelezettséggel járó gazdasági döntéseket, mint egy magyar fiatal. Mi miért nem merünk előre menni? Honnan jön ez a mentalitás és miért nem merünk ellene tenni?

Néhány éve még nagyon meg kellett izzadnia annak, aki egy-egy szűk területen szeretett volna PPC reklámmal nagyobb összeget elkölteni. Összeszedhettünk ezernyi kulcsszó-kombinációt, egyszerűen nem volt elég internetes kereső, akinek megjelent volna a reklámunk. Ez ma már egyre ritkábban jelent problémát - a PPC hirdetések megjelenési statisztikáiból világosan kivehető, hogy az elmúlt években ugrásszerűen megnőtt a keresőket használók száma.

A minap tettem egy kísérletet. Átnéztem az általunk üzemeltetett weboldalak, portálok statisztikáit és láss csodát - van olyan portálunk, ahol tavaly szeptember óta 74 százalékkal emelkedett a keresőkből érkező látogatók száma, de a legtöbb oldalnál 50 százalék körüli növekedésünk volt - persze csak olyan oldalakat vettem figyelembe, ahol semmi aktív SEO technikát nem alkalmaztunk. Mindez úgy, hogy az összes látogatók száma összeségében alig néhány vagy néhány tíz százalékkal nőtt.

Lassan kimondható, hogy alapvetően változik a web felhasználásának technikája. Ma már nem linkről linkre ugrálva “szkenneljük” a weboldalakat, hanem egyre inkább problémaorientáltan gondolkodunk. És mit tesz egy problémaorientált ember? Beírja az őt érdeklő dolgokat a Google-ba.

Ezzel sok mindenkinek fel van adva a lecke - legfőképpen a vállalati weboldalak üzemeltetőinek. Az embereket egyre kevésbé érdekli a csillogó weboldal, a bejáratott brand, az emberek megoldást szeretnének a problémáikra. Tartalom, tartalom - különben máshová viszi a Google a látogatókat. De hogyan lehet egy vállalat egyben tartalomszolgáltató is? Ez most a százdolláros kérdés…

Most alaposan megsértettem ezt a szabályt. Hónapok óta egyetlen sort sem publikáltam. Pedig lett volna miről, hiszen sok minden történt a szakmában.

Azonban az év elején elvesztettem valamit, ami nagyon fontos volt nekem. Fontosabb, mint azt valaha is hittem volna és erre csak akkor döbbentem rá erre, amikor már elveszítettem.

Nagyon hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy újra kedvem legyen írni, lelkesedni bármiért is. Azonban az élet nagy tanítómester - amikor a legmélyebben vagy, akkor nyitja fel a szemed. Amikor már biztos vagy benne, hogy a régi tűz kialudt benned, akkor egyszer csak kétszeres erővel lángol fel újra.

Az élet nem áll meg, ahogyan ez a blog sem. Visszatértem.