Weblap készítés 2.0

Adott a szituáció, amely minden vállalat életében előfordult már legalább egyszer, vagy rövidesen előfordul: újítsuk meg a weblapunkat, mert a régi már elavult, túl sok/túl kevés tartalom van rajta, a vevőknek, partnereknek, főnöknek nem tetszik (a megfelelő rész aláhúzandó).

Rendben, de mi legyen az új weblap struktúrája? Milyen és mennyi információ jelenjen meg rajta, milyen rendszerezettségben és mélységben?

Ha egy ilyen meetingre hívnak meg, nyugodtan tegyél rá néhány órát a tervezett befejezési határidőre,  és készülj rá egy jó erős kávéval. A forgatókönyv ugyanis a legtöbb esetben kísértetiesen hasonló: a cégvezetés, a marketingesek, az értékesítők és szakemberek végtelen ciklusban próbálják majd meggyőzni egymást és nem ritkán magukat arról, hogy szerintük mi kell az internetezőnek.

Pedig erre semmi szükség. Minden, amit tudnunk kell, már ott van előttünk vagy minimális munkával kideríthető.

Olvass tovább »

Végeszközök kezében

MobiltelefonEgy korábbi postomban már volt szó arról, hogy a mobil végeszközök elterjedése várhatóan komoly változást hoz majd az “internetfogyasztási” szokások terén. Az azóta eltelt napokban azonban nem hagy nyugodni a gondolat, hogy sokkalta többről van itt szó, mint egyszerű evolúciós lépésről.

Gondoljunk csak bele: az első grafikus böngésző elterjedése, azaz nagyjából a kilencvenes évek közepe óta gyorsabbak lettek ugyan a számítógépek, okosabbak a szoftverek, azonban az alapvető perifériák vajmi keveset változtak: nagyjából ugyanolyan billentyűzetet és egeret használunk, mint a pattintott Win95 korszakban. Az egyetlen valamire való változás a monitoroknál történt - míg tizenix éve nagyjából 640×480-as legkisebb felbontásra optimalizáltunk egy weboldalt, addig ma ez az érték általában 1024×768 pixel köré szóródik. Ennek eredményeképpen a mai átlagos internetező durván két és félszer akkora képernyőterületet használhat fel scrollozás nélkül. Olvass tovább »

Mobil mennyország

Gyenge a hazai internetpenetráció? Növeljük a duplájára!

Szerintem egyáltalán nem lehetetlen: először is mindenkinek kell egy olyan mobiltelefon, amin végre öröm az internetezés, nem pedig pótcselekvés. Jelenleg egyetlen ilyen készüléket ismerek, ez pedig az Apple iPhone: nagy, fényes érintőképernyő, hosszú akkuélettartam, WiFi, intuitív és addiktív user interface egy olyan zseniális böngészővel, mint a mobil Safari. Ebbe kellene egy HDSPA/HSUPA modul, valamint ingyenes tartozékként nem lenne rossz egy QWERTY billentyűzet sem (külső? kihajtható?).

Legyen mindez megfizethető egy magyar család számára, azaz előfizetés nélkül néhány tízezer, hűségnyilatkozattal néhány ezer forint. Kell egy legfeljebb havi egy-kétezer forintos 3G flatrate amihez álmodjunk kombinált WiFi-elérést is több ezer hotspoton.

Olvass tovább »

Gyenge szolgáltatás a weboldalon?

Egy reklámügynökséggel folytatott vita kapcsán érdekes dilemmával találkoztam. A megbízó egy ismert hazai gyártó- és kereskedő cég, aki tudásintenzív dolgokat gyárt – azaz a cégnek nagyon sok mesélnivalója van a termékéről, annak helyes alkalmazásáról. A cég szakemberei úgy döntöttek, hogy ezt a tudáskincset szeretnék megosztani minden egyes potenciális ügyfelükkel – remélve, hogy az érdeklődőkből később elkötelezett vásárlók lesznek. Abban mindenki egyetértett, hogy egyszerűsége, rugalmassága és olcsósága folytán ehhez a web legyen a választott csatorna.

A cégről még annyit kell tudni, hogy az egyik legszűkebb keresztmetszetet maguk a tudásgazdák jelentik. Van számos nagyon képzett és okos ember a cégnél, akiknek pont képzettségük és okosságuk folytán tele a naptárjuk és nincs idejük ilyen „marketinges hülyeségekkel” foglalkozni.

Az ügynökség belenyúlt a kalapjába, megszületett az első javaslat: legyen egy „fórum” az oldalon. Ezt a magas labdát csak lecsapni lehetett. Teljesen világos volt, hogy a cégnél nincs sem szándék, sem kapacitás egy átfogó szakmai fórum üzemeltetésére – a fórumok sajátos dinamikája folytán ebből csak rosszul lehet kijönni. Vegyünk egy plasztikus példát: Béla, a fő tudásgazda ír egy bejegyzést valamelyik termékükről. Tegyük fel, hogy mindezt elolvassa valaki és beírja rá, hogy szerinte ez hülyeség… A fórumok legnagyobb hibája, mind Béla, mind a válaszadó tökéletesen egy szinten van a hierarchiában, így Bélának muszáj lesz válaszolnia, hogy megvédje a mundér becsületét. Ellenkező esetben ugyanis az olvasók azt fogják hinni, hogy A) Béla megfutamodott B) nem foglalkozik a fórummal. A fórum sajátos, lépcsős struktúrájából kifolyólag a viták és a flame terepe, erre pedig a legtöbb cégnek sem ideje, sem szándéka nincs.

A következő javaslat: webalapú „Szakértő válaszol”. Az ötlettel önmagában nincs semmi baj, nagyon jó lenne ilyen szolgáltatást nyújtani, biztosan sokan használnák. Egy kis fejszámolás után azonban mégis az ötlet ellen szavaztam.

Olvass tovább »

iPod Touch teszt – vigyázat, fertőző!

Kövezzenek meg érte, de sosem érdekeltek az überhájpolt Apple kütyük. iPhone egyenlőre nem kellene, mivel hiányzik belőle a 3G/HSDPA és a virtuális billentyűzeten kínszenvedés megírni egy-egy hosszabb e-mailt – legalábbis az én túlméretes ujjaimmal. Az iPod Touchra sincs szükségem – a régi jó fekete-fehér (pontosabban fekete-kék) iPod-om ugyanúgy le tudja játszani a zenéimet, minek ehhez érintőképernyő?

A hozzám hasonló kütyükedvelő olvasóknak ezért csak ajánlani tudom, hogy NE menjenek be Apple boltba és NE próbálják ki az iPod Touch-ot. Tíz perc játék a Touch felhasználói felületén és a következő emlékkép, amikor a kasszánál lehúzzák a kártyát. Olvass tovább »

Next generation

A nyár végén egy hetet töltöttünk Sziciliában, amely net szempontjából nekem egy gigantikus fekete lyuknak tűnt – az még hagyján, hogy a hotelben nem volt internet, de az egy hét alatt egyetlen nyilváns hotspot sem sétált velem szembe.

Ezután kellemes meglepetés a balatonfüredi Flamingó Hotel – a hotelszobákban (legalábbis az új szárnyban) mindenütt LAN fali aljzat, amin keresztül korlátlan, ingyenes szélessávú net érhető el. Ha még ez sem lenne elég, a teljes épületben (ami azért nem kevés) ingyenes, nyilvános hotspotok egész sora működik, ami ugyan elég gyengén, de még a harmadik emeleti szobában is fogható (a teraszon és a lobbiban pedig tökéletes erősséggel).

A legizgalmasabb azonban mégis a kávézó mellett felállított internetes gép volt.

Olvass tovább »